Zombi apokalipszisben 4.Rész

Kis késéssel,de megérkezett a zombikkal  bővült fanfic. Próbáltam több akciót, humort  belevinni,na meg zombikat.Remélem sikerült hatást kelteni minden olvasónak.Nagyon reménykedem benne.Továbbra is várom a megjegyzéseket.Puszi  <44

4.Rész

Négyes szemszöge

   Nem válaszoltam Chris kérdésére,hisz bízok benne,hogy kijutunk innen,zombi harapás nélkül.
  
   Chris fegyverét mereven tartja maga előtt,én közben mellette állok és próbálok lenyugodni,és pozitívan gondolkodni,minden renben lesz.

  Hirtelen Chris másik kezével megbök,kizökkentve engem a komfort zónámból,és elkezdtem magyarázni,hogy innen nem messze van egy kijárat a városból.

  
 Közben a még mozgó zombik harcolnak a városlakókkal,bár nem túl sok eséllyel.Túl lassúak,koszosak és….halottak.

   Elnézve őket,és közben Christ hallgatva,Tris jut eszembe.A gyönyörű szőke fürtök,vékony karjával,de a mérhetetlen nagy Önfeláldozó lelkével.Gyengeség és bátorság összessége alkotja Trist.

  
   Neve úgy cseng a fülemben,mint az enyém,oly egyszerűen és magabiztosan.Most már nem félek kimondani az igazi nevem,Tobias Eaton.

          Tris…...Tris…..Tris….jól vagy-e?

-Hé,nem akarok meghalni ,mert te épp nem itt vagy! -zökkentett ki egy mérges,szigorú hang.Chris volt.

-Jól van,jól van.Hol van az a kijárat? -kérdezem én is úgyanolyan hangnemmel,mint Chris.

-Egy pincejáraton keresztül mehetünk ki.Nem messze innen,körülbelül 2 utcával arrább.

-Rendben,szaladj,és mutasd az utat.Na persze,a fegyvert add át nekem,olyan szerencsétlenül áll a kezedben.  -mondom lassan és érthetően.Nyugodt vagyok a helyzethez képest.De vajon miért?

-Ezt akartam én is mondani.Utálom,ha a kezemben egy fegyver féleség van.Tessék.  - nyújtotta át a fegyvert,amely hidegsége miatt megborzongtam.Persze a kezeim közt,rögtön megtalálta helyét,és már szaladtunk is.

  Kiérve az utcából,jobbra vettük az irányt.Néhányszor hátra fordultam,hogy nem-e közelít felénk egy zombi.Bár gondoltam,hogy ez nem valószínű,az ők rendkívül gyors tempójukkal,de jobb félni,mint megíjedni.

  Fegyverrel a kezemben,újra az jutott eszembe,mikor Trisszel menekültünk a Kormánytól.Akkor is nálam volt a főfegyver,Trisnél pedig a tőr és egy pisztoly.

   Házak,kapuk,utcák között versenyt futva az idővel szaladtunk szó szerint az életünkért.De csoda is lett volna,ha zombi nélkül megússzuk ezt a menekülést.

   Chris szerint az utolsó utca következett,ahol 4 zombi lézengett.Koszosan,lassúak,félelmetesek,és persze halottak.

  Hiába a lassúság,egyetlen harapás,és soha többé nem láthatom Trist a karjaim közt.

  Összenézek Chrissel,akit sápadtság fogott el a zombik látványától.

Hiába,gyomor is kell az ilyen lényekhez,nem csak erő.

-Minden rendben? -kérdezem.

-Hát,hányinger és gyomorgörcsön kívül semmi.  -nézett rám,persze látszott hogy próbál a helyzetbe egy kis humort is varázsolni.Bár nekem is menne az…

-Na jó,akkor te maradj így.Én elintézem őket -mutattam a zombikra.-s ha gond van,akkor te fogsz támadni,jó?

-Oké.De megbírkózol ennyivel? -nézett rám olyan tekintettel,hogy a cseppnyi magabiztosságom is kárba ment.

-Sokat harcoltam,majdnem egész életemben. 4 zombi csak nem győz le.

-Akkor addig próbálok tanulni valami harctechnikát tőled.

-Akkor jól figyelj.  -s ezzel szaladtam az ellenségnek,teljes erőbedobással.

  Ilyenkor a nagy harcos egy üvöltéssel szokott az ellenségre rohanni,én nem tettem ezt,mert jobb szép csendben elintézni a munkát,sőt nem is vagyok akkora harcos.

  A gépfegyver stabilan helyezkedett a kezeim közt.Mintha itt gyártották volna

   A talpam alatt a föld megrengett,hiszen szaladok.De a zombik semmit sem hallva,vagy érezve tovább sétáltak ezen az útszakaszon.Nagyon furcsák.

  De örültem ennek,így hátba támadhatom őket,és vége vetek a zombi életeknek.Legalább szívességet teszek nekik.

  Mutatóújam a ravaszra tévelyedett és lőttem a 4 zombit,persze a fejüket célozva.Csak nagy esések szemtanúja voltam,mert többre nem emlékszem,annyira elbizonytalanodtam,hogy embereket ölök.

  

   Én eddig csak olyan embereket öltem akik kárt tettek bennem vagy Trisben,de ők nem csináltak semmit…

-Hé,pajtás,ezek most tényleg meghaltak. -zökkentett ki Chris a gondolataimból.

-Mi? Hogy?Jah,tényleg. -azt sem tudtam mit mondjak.Tulságosan rosszul érzem magam,hogy ártatlan emberek maradék életét megsemmisítettem.

-Mi van veled? Miért nézel úgy ki,mint aki megbánta amit tett? -jött közelebb,arcát a kiváncsiság ráncai szegélyezték.

-Mert tényleg úgy érzem magam.Ezek -mutattam a földön heverő hullákra - valaha emberek voltak,mint te vagy én.Nem tettek ellenünk semmit,amiért halállal fizettek volna.

-Tényleg nem.De ha nem ölted volna meg,akkor szerinted ők hagytak volna elmenni? Nem! Az kizárt.Nekik nincs érzékszerveik,gondolkodásuk,gyorsaságuk.Semmi ami emberivé tenné őket,csak a járás és az evés.

-Én nem tudom….vagyis ők valaha emberek voltak,és…

-Valaha,ezt ne feledd. Most már menjünk,mert hanem még többet kell megöljél,és akkor sírva és depressziosan jutunk ki innen.Persze ha kijutunk.

-Oké. -mondtam szomorkásan.

  Most vettem észre,hogy eddig a hullák közt álltam,hátam görnyedve,lábaim terpeszbe.Mintha most készülnék a halálra.

  Fegyverem a combomat verdesi,miközben Chris elől nézi a házak számát.Majdhogynem szaladva megyünk ezen az utcán.Majd figyelni kezdtem az épületeket,amik rendetlenül és vakolatlanul tornasorba állva mutatták útunkat.Elég rémisztő térség.

  

  Majd Chris gyorsan megállt,amire nem számítottam,és neki estem.

-Bocsi. -kezemet a mellkasom elé rakva muattam,hogy nem akartam.

-Semmi.Most menj be.Nálad van a fegyver!  -mondta,miközben mutatott az ajtóra,ami oly kicsi volt,hogy csak lehajolva fértem volna át rajta.

-Rendben.

  Egyszerű,fémből készült kilincsre téve a kezem,hidegrázás folytogató érzése kapott el.Elég hideg volt a fém.Majd kinyitottam az ajtót.

   

  Sötétség és homály volt odabent.Majd egy lépést előre téve lábam nem talajt talált,hanem levegőt.Eltünni kényszerült minden.A semmibe estem,a végtelenbe.