Zombi apokalipszisben 6.Rész

Gondolom már vártátok a következő részt,hisz szegény Négyest sírva hagytam  ott Tris mellett.
Már annyira akartam írni egy cuki fejezetet,és most ez a pillanat megadatott.
Remélem megérte várni rá. Továbbra is nagy szívvel várom a megjegyzéseket.Minden olvasó gondolatára, véleményére  kiváncsi vagyok.
Sok puszi! <44

6.Rész

Négyes szemszöge

  Eltünt a melegség a szájam pereméről ,mikor elhúzódtam gyönyörű ajkaitól. Sajnos én a saját ajkam melegét éreztem,hisz Trisé hideg és cserepezett .Mintha napok óta itt feküdne tétlenül,pedig nem.Csak egy napig voltam távol.

  Hiába simogatom a kezét,hiába melengetem az arcát.Semmi életjelt nem ad,azon kivűl,hogy dobog kicsiny kis szíve,ami hatalmas szeretetre is képes volt.

De nem!

  Nem beszélhetek róla múlt időben,hisz most is itt van,csak a lelke vándorolt el.De vissza fog jönni.Nem hagyhat itt!

  Tudom,hogy ez rosszul hangzik egy Őnfeláldozó fiútól,akinek az önzés hatalmas vétek,de ez ebben a pillanatban nem érdekel.

-Miattam esett össze. Zombinak öltöztem,hogy tudjak megmenekülni.Először azt hittem,hogy rossz helyen járok.Minden csendes volt,és próbáltam utánozni a zombikat,de úgy látszik nagyon hatásos volt,mert hirtelen egy lány szaladt hátra,a kertbe. Rögtön elöntött a hit,hogy nem zombik lakta helyre csöppentem,így utána iramodtam.

Majd a nagy szaladás után,megállt és szembe fordult velem.Tris volt az,a kishugom.Ijedtség,félelem ült ki az arcára.Kést rántott felém,erre én megszólaltam,hogy végülis én a testvére vagyok.Majd elfehéredett és összeesett.Azóta itt van. Hoztam neki vizet,de semmi. 

  Elöntotte a hidegvér az egész testemet.El is feledkeztem róla,hogy más is itt térdel velem Tris mellett. 

  Calebre pillantva,megcsapott egy olyan szag,amitől a gyomrog hullámvasútként robogott a hasamban.Fel és le.

  Egész teste vértől tűzpiros.Haját borzosan hagyta,majd látható volt néhány seb a karján és az arcán.Csak színjáték az egész,ő nem zombi,csak hogy hihetőbb legyen,felkent magára mindenféle belsőséget.Gusztustalan..

  Ezután elöntött a düh.Milyen szánalmas.Zombinak öltözik,majd bemegy más lakóhelyére és ijeszteget ártatlan embereket.

  Már nem tudok uralkodni magamon.Tulságosan mérges vagyok,amely most társult a félelemmel.Ahogy Tris mondaná,hamar változik a hangulatom,vagyis labilis lennék.Veszélyes lehet,de most nem bírom tovább.

  Felpattanok Tris mellől,majd ráugrok Calebre,a testvérre aki megszégyeníti az egész Prior családot.Szánalmas kis kölyök. Na meg büdös is.

A hasán ülök,közben a bal öklömmel felpofozom az arcát. Hiába védi,mert az öklöm utat törve magának,egyenesen az állát célozom.Vér folyik a szájából és az orrából. Nem elég a testét belepő vérnyomok,még ez is szépíteni fogja.Számomra jót jelent,hogy ő vérzik.Így még hatásosabb lesz az olcsó kis színjátéka.

Csak még egyet.   Ez az egy gondolat vezérel.

Miért nem segített neki?

Inkább nézte ahogy kihül Tris teste. Szánalmas alak.

  Miközben Tris is a látomezőmbe keveredett,síróroham és düh közepette jobban ütöm Caleb arcát.Rajta vezetem ki minden félelmemet,fájdalmamat,dühömet,hiányérzetemet.

  Majd két erős kart veszek észre a hasamnál.De nem foglalkozok vele,tovább ütöm,mostmár a gyomrát és kulccsontját.

  Ellazult Caleb teste alattam.Nem néz rám.Csak a semmibe tébolyog tovább.

  Abbahagyom a verekedést.De közben a két erős kar húz le Caleb testéről.Én pedig csak hagyom,hogy húzzon.

   Mikor a földön ülök, érzem ahogy egy teher nyomna le a földbe.Súly nehezedik rajtam,és csak az a célja lenne,hogy engem eltávolítson a Föld szinéről.Hagyom magam ennek az érzésnek.De nem sokáig.

  Égni kezd az arcom.Chris arcvonulatai jelennek meg,bár homályosan de jól kivehetően.Pofozza az arcomat,bár gyengéden,hogy épp ébredjek fel ebből a nyomás keltette érzésből.

-Négyes! Hallasz? -kiáltja.

  Próbálok megszólalni,de nem megy.Túl nagy erőre kellenne erre szükségem le,ami ebben a pillanatban nem adatik meg. Így mutogatom a karom felemelésével,hogy jól vagyok.

  Erre befejezi az ébresztésemet,és a karjaimat tartva,próbál felállítani a földről.

Nehezen,de sikerült.

  Körbe nézek. Egyik felől Tris fekszik,a másik felén Caleb. Tris,mintha aludna,de ez nem mondható el Calebről.Mintha egy tornádó söpört itt,és a teste ide zuhant volna.Lenézek a kezemre.Vér csöpög róla,Caleb vére.

  Chrisre nézek.Mostmár úgy érzem tudok beszélni,bár gyorsabban veszem a levegőt.

-Nem halt meg.Még van pulzusa. -mintha csak a gondolataimba olvasott volna.

-De...én tettem.Csak...dühös lettem. -és már a könnyek bújtak elő,de próbáltam visszatartani.Nem sírhatok. De mégis igaza voltTrisnek,hamar változik a hangulatom,ez veszélyes.

-Hiszek neked.Én is ezt tettem volna. De hogy most mindketten jól legyenek,be kéne vigyük őket a házba. -mutat a ház irányába. A mi házunkra. Ami eddig menedéket biztosított,most egy korház lesz.Ez remek.

-Rendben.Viszem Trist. Te be tudod cipelni Calebet?    -mondom,majd mutatok rá.Most jutott eszembe,hogy  nem meséltem a földön fekvőkről semmit.

-Igen.Nem tűnik,olyan nehéznek. -s közben megfigyeli Calebet.Tényleg vékony.Tris méreteihez hasonlít.Nem hiába,nem esik messze az alma a fájától.

  Majd én Trishez megyek.Kezeimet a hátához és a lábai hajlatához rakom,majd lassan felnyalábolom. Feje a mellkasomnak dölt,teste elernyedt a karjaimban.Hasonlít a Barátságosoknál történt esetre.Ott legalább vidám,élettel teli volt,mégha az a béke szérum hatása is.

  Most élettelenül fekszik karjaimban.Olyan sok megterhelésen ment keresztül.

  Beviszem a házunkba,majd a hálószobánkba.Lefektetem.Az ágyban olyan kicsinek néz ki,bár annál nagyobb erő és kitartás lakozik benne.Ő így különleges.

  Néhány percig figyelem,majd bebújok mellé.Felé fordulok és a derekára teszem a kezem.Megnyugtató érzést vált ki bennem,hogy itt van mellettem,és hogy lélegzik.

  Hosszú percekig figyelem a szőke fürtjeit,a hosszúkás orrát,a gyönyörű ajkait,majd odaadom magam a kisértésnek,hogy nyugovóra térjek.   

  

   A szőke fürtök sötétek lettek,és már nem a hálószobában voltam,hanem a távoli messzeségben.

Tris szemszöge

   

   A hideg morzsolása eltünt.Mostmár egy meleg helyen érzem a lábaimat.Eddig csak a kézfejemen érző meleg tapintást véltem felismerni,hogy itt van Négyes,és vigyázz rám.

  Egyből a gondolataim cikázni kezdtek a beavatásom emlékére. Akkor,amikor megismertem Négyes valódi énjét,azt a valakit,akit örökké szeretni fogok.

   Olyan jó érzés visszatekinteni a múltra.Amikor még nem kellett félni a zombiktól,csak az Elfajzottságtól.Persze ebben Négyes segített,

  Úgy érzem magam,mintha egy időutazáson vennék részt. Előttem látom az akkori szigorú Négyest aki segített lemászni a hálóból.

   Akkor még csak egy keménykezű oktatót véltem megismerni benne.Majd jött a kiképzés,ahol bár mutatta bátorságát,látszott rajta,hogy van szíve,és hogy ő is ember. Sosem féltem tőle.

  Azt hiszem az óriáskeréktől számíthatom a szerelmemet Négyes iránt,ahová csakis értem mászott fel,tudván,hogy fél a magasságtól.

   Majd következtek a kisebb-nagyobb utalások,hogy érez valamit irántam,bár akkor inkább arra gondoltam,hogy a gyerekes kinézetem miatt akar segíteni rajtam.Tévedtem,ő már szeretett.

   Al halála,mégha szomorú pillanata volt a beavatásomnak,mégis a legszebb és legromantikusabb napot ajándékozta mindkettőnknek.

  Majd jött az a csók a kútban,amit soha életemben nem fogok elfelejteni.

  Mozgalmas és kemény,de még vicces dolgok is történtek a beavatásom alatt,de ez volt a legszebb emlékem mindközül.

  

  Majd erőt és bizsergést véltem észrevenni a testemben.Vulkánhoz hasonló robbanékony erőt,ami muszáj,hogy kitörjön belőlem.

  Kinyitottam a szemem,és famennyezetet látok.Körbe pillantok,mindenhol egy kis időt eltöltve,és rájövök,hogy én a hálószobában vagyok,a házunkban.

  Fejem,mint az ólomgolyó,hull a párnába,majd egy nehéz érzést vélek észrevenni a derekam tájékán.Oldalra billentem a fejem,és Négyest veszem észre,ahogy nyugodtan alszik mellettem.Arca bár nyugodt,testállása dühöt és félelmet mutat. Hát igen,féltett engem.

   Tobias légzését figyelve,újra erőhöz jut a testem.Kezemet a derekamon fekvő kezére rakom.Kemény,bár hosszú vékony ujjak alkotják. Simítani kezdem,ezzel erőt szedve magamnak.Olyan jó érzés érezni őt itt,mellettem.

  De ezt a remek érzést egy fura folyékony anyag el is rontja. Elengedem Négyes kezét és a sajátomat figyelem.

  Véres lett.

  Félni kezdek.Átjárja minden porcikámat ez a rettegés.Valami nincs rendjén.

  Ismét Négyesre pillantok,aki most ébredezik. El is tűnik a rettegés,majd helyet vált a nyugodtsággal.

  De mikor egymásra tévelyeg a tekintetünk,egyből látom rajta az örömöt és az életet újra. A derekamon lévő kezét levéve rólam,az arcomat fürkészi.

  Szőke fürtjeimmel játszik,s közben mélyen a szemembe néz. 

Mintha azt hinné,hogy ez egy álom.

-Tris...Hát élsz.Annyira aggodtam. -s mosolyodott el.

  Elhiszem,hogyha ezt mondja.Biztos halálra aggodta magát.

-Igen. Bár jól esne még egy kicsit aludni. Olyan fáradtnak érzem magam.-mondom lassan és halkan.

-Akkor hagylak,hogy pihend ki magad. -és ezzel egy puszit nyomott az arcomra,és még jobban betakart.

Olyan gondoskodó és jó harcos. Nem lehet ez Négyes,aki engem szeret.Ez kizárt.

  Majd figyelve,ahogy Négyes elhagyja a hálószobánkat,engem is elkapott a hivogató álmosság.

  Elrepülni kényszerültem,csak nem tudom hová.