Nagyon-nagyon várom a megjegyzéseket.Puszi!! <44
3.Fejezet
Négyes
szemszöge
Álcázva
sétálok a közeli faluba.Elég régóta megyek,s közben Trisre
gondolok,és a kapcsolatunkra.Végülis minket egymásnak teremtett a
sors.
Szerencsétlenekként
Bátrak lettünk,s köztük is a legjobbak.Ez nem véletlen.Majd
szörnyű harcokat vívtunk először a Műveltekkel,majd a
Kormánnyal.
De szerencsére el tudtunk jönni onnan,hála Caleb-nek
aki segített a műszaki dolgokat elintéznie,hanem még most is ott
ülnénk,s néznénk,ahogy megölik egymást az emberek.Ez nem a mi
gyomrunknak való.
Lehet,hogy elszaladtunk,és ez a gyávaság jele,de
legalább meghalt David,így romba dölt az egész terve
A
kis faluban vagyok,ami nem is kicsike,inkább egy kisebbecske városra
hasonlít.De ez érthető,hisz Chikágóhoz képest tényleg kisebb.
A
főutcán haladok,keresve egy boltot.Közben mindenki megnéz,hogy mi
a fenéért van rajtam egy csuklyás kabát.
Őszintén szólva én is
mindenkit aki velem szembe jön.alaposan megfigyelek.Hölgyek
szoknyában és ünnepies ruhákban sétálgatnak az utcán a férjük
mellett,akik szikár,sovány testalkatúak,vagyis nem olyanok,mint én
és ez zavar.
Közben
el-el bóbiskolok,hogy Trist én soha nem láttam szoknyában,pedig
karcsú dereka,és formás alakja ezt kívánná.Persze egy harcos
lányt nem is lehetne rávenni,hogy szoknyát vegyen fel,akár egy
napra is.Ez lehetetlen.
Egy
üzletbe be is mentem,sok élelmiszert vásároltam,Mindent ami
szükséges,és ami több idejig eláll.
Indulok
haza,ahol Tris már vár,őszine szeretettel.Mindig meg tud
lepni,hogy milyen érzéki és bátor tud lenni egyszerre.
Hirtelen
fájdalom erősödött a jobb karomban.Égni,pezsegni kezdett,mint a
szénsavas víz.Elvesztettem az egyensúlyom,arccal előre este,de
szerencsére a kezeim reflexből megtartották a testem,így nem
estem pofára.
Majd erőt véve magamon fel akartam állni,de még egy
ütés talált el a bal lábamon,de összeszorítottam a fogam és
szembe álltam az ellenfelemmel.Ki lehet az?
Egy
magas,aránylag testes fiatalember egy vascsővel a kezében áll
velem szemtől-szembe.
-Mi
a fene? Mi bajod van? -kérdeztem a férfit a nálam jól ismert
udvariassággal,vagyis gorombán.
Erre
ő válaszul ismét suhintani kezdte felém a csővet,de most
gyorsabb voltam,jobb kezemmel megfogtama levegőben a csővet,és
kitéptem a kezéből a támadó eszközt,majd arrébb dobtam.
Most
már fegyver nélkül,szerencsétlenül áll előttem.Úgy néz
ki,hogy meglepődött,hogy én is tudok önvédelmet.Az élet
tartogat meglepetéseket.
Ismét
támadás áldozata lettem,két kar iszonyú nagy erővel fogva tart
.Szó szerint rám ugrott,mint egy szöcske,és ki akar zökkenteni
az álláspontomból.Most már mérges lettem.
Egy
erős,de magabiztos mozdulattal a fejemen átrevítve előttem a
földre zuhant a hátba támadóm.Egy vékony srác,aki nem bír
magával,egy féreg.
Úgy
próbálok helyezkedni,hogy egyszerre tudjam figyelni a két
támadómat.
-Mi
bajotok van velem? Hmm? Vagy csak ez egy szokás?
-Új
vagy itt! Egy betolakodó vagy,és veszélyes. -mondta a vékonyabb
srác gőgősen,mintha ő lenne itt az úr.
-Igen,új
vagyok,de csak vásárolok,és el is mentem innen.Csak élelemre van
szükségem,és mindig ki is fizettem.
-Akkor
miért hordasz csuklyát,meg kabátot.Na vajon miért? -s közben a
karomra muattak -Mutasd magad,vedd le a kabátodat! -paracsolták.
-Nem
loptam semmi! És mi bajotok van a kabátommal.Én így
öltözködöm.Hagyjatok már! -s ezzel és eltoltam őket az
utamból,erre mindketten rám ugrottam,de így is le tudtam őket
dobni a földre.
.Felkapva a csomagomat,amit elejtettem,próbáltam
szaladni a városka kivezető kapújához,amikor…
-Állj
vagy lövök! -kiáltotta egy érces hangú fiatalember.Már megint
mi a baj?
Lassan
hátrafordultam és egy magas,izmos,öregebb korosztályú férfit
pillantottam meg,kezében egy gépfegyverrel.
-Lám,lám.Látogató
érkezett a városunkba.Mit keresel itt? Mi van a zacskódban? Miért
viselsz csukját?
-
Lassabban,ha kérhetem.Nem messze lakom innen,a zacskómban csak
élelem van,mert valamit mégis kell enni.A csuklyám családi
hagyomány.
-Az
elébb nem is ezt mondtad! Hazudsz! -kiáltott rám a magas férfi a
földről.Ők ketten még most is a földön síránkoznak a
népnek,akik eddigre körbevették a főtért.Én lettem a
főszereplő,ez szuper.
-Ez
az igazság,csak nem gondoltam,hogy ez ilyen fontos.
-Minden
fontos.Most pedig vedd le a kabátodat! -parancsolt rám a fegyveres
férfi,intve nekem.
Én
pedig,más lehetőséget nem is keresve gombolom a kabátomat.Mikor
lecsúszik rólam,hideg levegő kezdte morzsolgatni a
bőrőm.Hidegrázás fogott el,de nem panaszkodhatok egyfolytában.
Közben körbe pillantok a népen,ahol a fiatal hölgyek
mind elvörösödve néznek,mintha én lennék az első férfi akit
életükben láttak.Erre én is kiszolgáltatottnak érzem magam.
Most
ha itt lenne Tris,az összes fiatal lányt megverné.De most nincs
itt.Vajon ő jól van-e?
A
férfi közelebb lépett hozzám,a karomat és a nyakamat kezdte el
figyelni? Azt hiszi rühös vagyok,vagy mi baja van?
-Kérlek,tennél
néhány lépést jobbra,majd balra.
Meg
is teszem,majd valamiféle megkönnyebbülést veszek észre az
arcán.
-Ez
most mire volt jó? -kérdezem értetlenül,egy sóhaj keretében.
-Csak
azért,mert féltünk,hogy megharapott egy zombi,és be fogod hozni
ide a vírust.És ezt nem engedhetjük meg.
-Akkor
miért nem ezzel kezdték? -vetem fel a problémát.
-Mert
az is benne van a pakliban,hogy menteni szeretnéd a bőrőd,és
hazudnál nekünk,Sőt nem is ismerünk.
-Én
nem olyan vagyok.De most már tudják,hogy semmi bajom.Mehetek?
-Miért
sietsz ennyire? Jó lenne,ha egyet beszélgetnénk.Meg szeretnélek
ismerni.Jót tenne a városnak ilyen izmos,erős harcos,mint te vagy.
-Csak
én sietek haza.Elég rég itt vagyok,hála önöknek.A viszont
látásra! -és ezzel megfordultam a csomagommal a kapu fele.
-Nem
mész te sehova! Itt maradsz! -kiáltott a fegyveres férfi.
Hátrafordultam,hogy
megkérdezzem,mi baja van már megint,de erre egy lövés hangzott
el.
Magamra pillantok,hogy vajon én voltam-e a célpont,de
szerencsére nem.Előttem a fegyveres férfi térdre rogyott,szemei
kitágultam.A nép örjöngeni kezdett,mindenki szaladt,ahová csak
tudott.
Majd egy integető kézre figyeltem.Chris volt az.
Gyorsan a
csomagommal oda szaladtam.Egy ház mellett állt,várva a tökéletes
pillanatott.Gépfegyvert tartott a kezében.Ő mentett meg.
-Köszönöm.
-szóltam hozzá,miközben ő az embereket nézte,hogy ki lesz a
következő célpont.
-Szerencsém
volt.Mert nem tudok pontosan lőni,de most sikerült.
Erre
rámosolyodtam,hisz nem mindenki olyan,hogy fegyverrel kelljen élnie
egy életen át.
Én
is kipillantottam a ház mögül,és a kapunál,olyan dolgot
láttam,hogy a szívem elfelejtett verni,levegő a tüdömben maradt
és csak bámultam előre.
Zombik
jöttek százával a város fele.Az első sor,már bent volt a város
főterén,mikor leeresztették a vaskapukat,elvárva a várost a
külvilágtól.Néhány férfi támadni kezdte a zombikat,de kevesen
voltak.
-Most
megúsztad,de ezt meg fogod-e? -és mutatott a zombikra a
fegyverével.
Hű, ez is jó volt. Nekem kicsit homályos volt, amikor Tobias nyakát nézegette az a fickó, meg ilyen parancsokat osztogatott neki, meg olyanokat... nem vagyok annyira otthon zombi témában, de a sztori nagyon jó :3 Az előzőben Tobiast hiányoltam, most pedig Tris volt az, aki hiányzott nekem :D. De sebaj, biztosra veszem, hogy azért lesz FourTris pillanat is :D
VálaszTörlésVárom a kövit, puszi! :)
Köszönöm szépen a megjegyzést!♥
TörlésAzért írtam ,hogy nézegette a nyákat,kezét,mert félnek az ottani emberek,hogy nem-e harapták meg Négyest a zombik( mert ha igen akkor egy kis idő múlva meghal és zombi lesz).Vizsgálatot írtam,jelezve,hogy az emberek félnek a zombiktól és mindenre elszántak,hogy védelemben éljenek.
Hamarosan FourTris pillanat is lesz,ezt megígérem,de többet nem írok,mert félek,hogy elszólom magam.
Várlak a kövinél,Puszi ♥
OMGOMGOMG *-* Kedvenc ficim kedvenc szereplőmmel :3 Kell ennél több ? Na szóval ... :D Fantasztikus lett és azt veszem észre hogy egyre jobban fejlődsz ! És az a rész mikor Négyest vetkőztették szinte csorgott a nyálam xd És ahogy látom a faluban élő fiatal nők ízlése is nagyon király pasi téren :DD ( Ott konkrétan elájultam volna xd ) És az hogy Négyel elmélázott azon hogy milyen lenne Tris szoknyában :3 Irtó cuki volt ! Na és ez a zombi áradat a végére :O Kb olyan mint a Walking Dead :D Szerencsétlenek sose tudnak 2-3 hétnél tovább maradni mert a végéré mindig ellepik a zombik ( avagy járkálók :3 )
VálaszTörlésNagyszerűen írsz.és remélem nem tervezed,hogy abba hagyod ! :3 A mai nap kb 10x följöttem ( volt az 20 is ) és csekkoltam hogy van-e új rész :) Nagyon földobtad az estém !
Köszönöm a ficit,nagyon ügyes vagy ! Várom a következőt ! Puszii <4
Nóri,imádom a véleményed! És most nagyon nem is tudok megszólalni,sokk alatt vagyok,mert ezt egy hónappal ezelőtt nem is képzeltem,hogy valakinek ennyire fog tetszeni,amit írok.Köszönöm.
VálaszTörlésHát igen.Tegnap látszik,hogy nem voltam otthon,és gondolkoztam a friss levegőn,hogy valami jó szexi,de mégis harciast kéne írjak.És tegnap éjjel muszáj volt leírjam,nehogy elfelejtsem.XD
Így összegezve,volt benne Négyes,szexi pasi,zombik és aranyos részek is,na meg a kedvencem HARC! (persze a romantika után).
Köszi,hogy ennyire érdeklődsz a fici után.Puszi <444