Zombi apokalipszisben 7.Rész

Egy hónapos kihagyás után,újra  meghoztam a következő részt.
Nem tudok elégszer bocsánatot kérni a lemaradásomért. Köszi a megértéseteket. Ti vagytok a legjobb olvasók e Földön. *,*
Ez egy extra rész lett,vagyis annak készült. Remélem minden van benne.
Jó olvasást és békés pillanatokat kívánok! :)
Továbbra is várom a véleményeket.

7.Rész

Négyes szemszöge

   Kilépek az ajtón,magára hagyva Trist az álmaival. Olyan boldog vagyok,hogy felébredt. Megnyugtató érzést vált ki bennem,hogy az arcán a nyugodtság,béke jeleit láttam,nem a pezsgés,félelemét.

   Bár kijöttem a szobából,hogy ne zavarjam Trist,az álmosság még most is bennem mumpál.

    Körbe pillantok ,keresve egy alvóhelyet,de mindegyik foglalt. A kanapén Caleb fekszik,véres arccal.Rossz rá nézni.Bár egy csepp bűntadom sincs.

    Chris a kedvenc fotelemben alszik. Bár rajta egy sebet sem látni,alvó arcán látható,hogy nem a legnyugodtabb. Sőt,mintha rossz álma lenne,mert a lábai mozognak,bár tudatlanul. Én tovább figyelem,de közben a szemeim ragadnak le.

    Nyögések,majdhogynem kiabálások hallhatóak Chris rossz álma miatt. Gondolkozok,hogy felébresszem,vagy sem.Inkább az utóbbinál maradok.

    Ismét körbe-körbe jár a tekintetem. Eszembe jut,hogy van egy párna,nem messze Christől. Ellépdelek oda,közben még a levegőt is visszatartom,hogy Christ nehogy felébresszem,aki most is rugdos és kapálózik.

    Az asztalnak dőlök,nyújtozódni kezdek,miközben Chris mellettem alszik. Már majdnem elérem,mikor egy röpke fájdalmat vélek észrevenni a sípcsontomon.   Így elveszítve az egyensúlyom. Miközben zuhanok a föld fele ,az asztal szélébe ütöttem a fejem.Majd pedig szétterültem a földön. Ez az ütés Christől érkezett.

   Kicsit kómásan érzem magam,de nem ájultam el. Csak mindent lassaban és homályosan érzékelek. Néhány pillantás kell nekem,mire rájövök,hogy Chris felébredt és hideg vízzel próbálja törölni az arcom. Tudatlanul,csak ennyit nyögök.

-Jól vagyok….-olyan erőtlenül hagyják el a szavak a számat,hogy legszívesebben visszafolytottam volna. Nem szeretem,ha esetlennek és magatehetetlennek látnak.

-Persze,persze. -miközben valahogy megértem az ironiát a szavaiban,figyelni kezdem a kiálló járomcsontját,a hosszúkás orrát és a zöld szemeit. Még most is ideges. Vajon miről álmodhatott? Valószínűleg Lucyról.

Ezután,már nem a kómaság veszi át rajtam az uralmat,hanem az álmosság,a fáradság. Nem elég,hogy bevertem a fejem,még az alvás is kényszerít,hogy a földön maradjak.

-Hagyj,aludni szeretnék. -ismét akaratlanul kérlelem Christ. Mintha az érzékszerveim és a testem külön utakon járna. Csak az én szükségleteimet tartják rendben.

-Rendben. Hozok egy takarót. -nagyon örülök,hogy nem akadékoskodik. Majd eltűnik. És engem pedig hatalmába kerített a fájdalom és az álmosság karjai.

Tris szemszöge

     Másnap iszonyú nagy erővel és akaraterővel ébredek. Tudom,hogy itt van Négyes,bár valamiféle kétség is van bennem,hogy mi történt velem.

   Gyorsan átöltözök,és rendbe szedem magam. Majd sietek a nappaliba, tudván,hogy Négyes a kedvenc foteljában alszik. Mint egy gyerek.

   De megtántorodok,mikor mást veszek észre a fotelban. Ő is alszik. Egy férfi. Na meg Négyes a földön,bekötött fejjel,amelyen már átszivárgott a vér. Mindenki alszik,engem kivéve.

Lesokkoltak a lábaim,elmenni nem tudtam. Hogy történhetett,hogy valaki itt van,akiről nem tudok.

     E gondolat megfogalmazása után, egy nagyon irritáló bűz csapta meg az orrom. Reflexszerűen az orromhoz kapok. És körbe nézek. A pótágyon egy megsebesült férfi fekszik.Arca és kezein,amelyek kilátszanak a takaró alól,csupa véresek. Alvadt vér. Ez az a szag.

   Közelebb megyek hozzá. Ez a nap sem lesz nyugodt és békés. Már reggeliben csak furcsaságok történnek velem. Lehet,hogy ez egy rossz álom. Ki tudja?

    A megsebesült férfit nézem. Ismerős az arca,bár nem tudom honnan.

Majd pedig,reszketeg kiáltás szalad ki a számon. És hátra esek. Bár nem érek földet,mert elkaptak. Két kar tart erősen. Úgy gondolom,hogy Négyes az,de ennyi ismeretlen ember között,már ebben sem vagyok biztos.

-Jól vagy? -kérdez nyugodtan a férfi.

-Ön...Ön mit keres itt? Meg akar ölni?- a fotelban ülő férfival néztem farkasszemet.

-Dehogy akarlak. Nyugi. Nem én vagyok az ellenség,hanem a zombik,érted? -látom,hogy igazat mond. Bár még most is félek.

-Látom,még most sem hiszel nekem. Na jó. Én Chris vagyok. Négyes barátja.Meg kellett szökjünk együtt a városból,mert a zombik tömegesen megtámadták a várost. És mire ide értünk,te elájulva feküdtél a fűben,melletted ez a fiú. Tőle megijedtél,és elájultál. Úgy hallottam,Caleb a neve.

-Caleb…-ez a név. A testvérem. Azért volt ilyen ismerős. Vele nőttem fel.

-Ha csak ennyit jegyeztél meg,amit mondtam,akkor az is szép teljesítmény,ne aggódj. -mondja cinikusan.Lássa,hogy mindjárt összeomlok. Ez túl sok nekem.    -Na gyere ide. Most is félsz tőlem? -tartja a két karját. Én meg elfogadom az ölelést.

  Hozzábújok,mint egy kisgyerek. Megkönnyebültem. Egy jó ember és a testvérem vannak itt,akikről azt hittem,hogy rosszak.

-Nicsak,nicsak. Egy picit többet alszom,már máshol keresed vigaszt? -hallom azt a megszokott hangot,amitől mindig jó kedvem és élettel teli leszek. Négyes az.

Kibontakozok Chris öleléséből,és látom,hogy Négyes áll velünk szemben,bekötött fejjel. Két kezét  a csipőjére rakta,mint aki mérges.

   Mikor futnék hozzá,hogy üdvözöljem,eszembe jut,hogy elég félre érthető a Chrissel való ölelésünk. Féltékeny. Ezért mérges...

-Négyes…-csak ennyit tudok mondani. Bár tudom,hogy ez nem jelentett semmit.

-Tris. Én elhiszem,hogy rég nem voltam itt veled. De azért nem kell már az első férfival puszipajtás lenni. - ez nagyon rosszul esett. Pont tőle. De valahogy nagyon dögös,hogy féltékeny. Most bontakozódik ki a morcos Négyes. Nem tudom,hogy most féljek tőle,vagy inkább olvadozzak.

-Négyes,ez nem az aminek látszik. Csak elmesélte,hogy mi történt veletek a városban. Jól vagy? - erre nagy levegőt vesz. Látszik rajta,hogy nem szereti ezt a helyzetet. Én sem.

-Négyes,ember. Fejezd be. Nagyon megijedt tőlem. Csak így tudtam lenyugtatni. Lucyt is mindig így….-Chris próbálja menteni a helyzetet,de nem tudta befejezni. A két kezét az arcához emelte.Ki az a Lucy?

-Chris…-Négyes rögtön egy pohár vízet hozott neki. Majd leültek az asztal mellé. Nagyon összetörtnek látszik. De a víz segített lecsillapodni.

-Mi történt? -kérdezem elég érthetelenül. Fogalmam sincs miről van szó.

-Tris,majd el…-Négyes kezd bele,de nem tudja befejezni.Chris szól közbe.

-Négyes.Most jobban vagyok. Elmondom. -mondja szipogva. Elszántnak tűnik.

-Biztos képes vagy rá? -Négyes,most ismét az az ember,akibe beleszerettem.

-Igen. Szóval Tris. Nekem volt egy feleségem,akit Lucynak hívtak. Egy piknikezés alkalmával megtámadtak a zombik. És hiába lőttem őket,az egyikre nem figyeltem annyira és elment. Azt hittem elment,de nem. Azután jöttem rá,hogy a feleségem volt a cél. Mikor keresni kezdtem a feleségem, Lucyt láttam a földön,vérben ázva…  - egy kis szünetet tartott  -   Elhoztam onnan,hogy legalább úgy haljon meg,hogy én is ott vagyok vele. Egy barlangot találtam. És ott vártam,hogy mi történik majd. Féltem,hogy át fog változni. Ő is félt ettől,így mindig kérlelt,hogy öljem meg. Sosem tudtam megtenni. De egy nap,mikor lementem hozzá,halott volt. Végzett magával.

Ez borzasztó. Én erre nem tudok sokat mondani,mint,hogy:

-Chris,annyira sajnálom. Részvétem. -szívből jövő fájdalom ez. A halott szüleim jutottak eszembe e történet hallatán.

-Köszönöm. Ha nem haraguztok,én egy kicsit egyedül lennék. -szomorú arcot vágott. Mint aki mindjárt rosszul lesz. Megértem,erős fájdalom ez. Én is átestem ilyenen.

-Rendben. Tris,jössz? -Négyes felállt és indult a hálószobánk fele. Már nem dűhös rám. Vagy csak nagyon jól rejti,és most jön a fejmosás.

Szívem szerint,megölelném Christ,de nem merem. Itt,Négyes előtt. Megint gabalyodás lenne a vége.

Négyes,illedelmesen megállt az ajtó mellett,engem engedve be elsőnek. Mint egy igazi férfi.

Be is megyek,és leülök az ágy szélére. Amit Chris mesélt eléggé megviselt. Elképzelem,hogy én mit tennék,ha Négyest vesztettem volna el.Én meghalnék. Nem bírnám ki.

Miközben gondolkozok,Ő leült mellém.Látszik rajta,hogy ő is gondolkozik. Majd ránézek. Ő is rám néz. Kék szemeiben most nem tudok semmit sem kiolvasni. Ilyen sosem volt. Csak elveszek a kékségben. Ez a csendben ülés olyan vérfagyasztó. Félek. Mi az ami miatt nem tud hozzám szólni? Tán rég nem beszéltünk,és kezdünk elhidegülni egymástól? Az nem lehet….Most vagy soha.

-Négyes,mi a baj? -kérdezem érzéktelenül. Próbálok én is olyan lenni,hogy leperegnek rólam a külső fájdalmak.

-Hiányoztál...Féltem,hogy elveszítelek.Hogy nem fogom soha viszontlátni azokat a szőke fürtöket. -erre a jobb kezével finoman a hajamba túr. Erre izgalom járja át az egész testemet.Ő is hiányzott nekem. Nem gondoltam,hogy egy egyszerű érintéstől ekkora érzelemroham kap el. Erre képes Négyes,ha a közelemben van.

-Te is hiányoztál….-vallom be neki nagyon hallkan.

Erre hirtelen megmozdul,és a fülét közelebb tartja hozzám. A fülembe súgja.

-Kérlek,mond még egyszer…-suttogja áhítotatosan.

Erre a kezemet az arcához érintem,és közben ezt súgom a fülébe:

-Tobias,rettentően hiányoztál.-ugyanazon hangnemben válaszolok.

  És mintha villámcsapás történt volna,a száját elhúzta fülem mellől és rátalált az ajkamra. Először csak a melegséget,finomságot,gyengeséget véltem felismerni.Pont olyan,mint az első félénk kis csókunk a Kútban. De fokozatosan magabiztosabb,erősebb és szenvedélyesebb lett.

   Tobias keze a csipőmre talált,és ott csak úgy száguldott a keze .Én is a nyaka köré fontam karjaimat,közelebb húzva magamat őhozzá.

   Ő is észrevette,hogy csak simulni szeretnék,érezni szertném őt minden porcikámmal ,és a csipőmtől fogva megemelt,majd az őlébe ültetett.

   Kezeimet az arcához emeltem és simogatni kezdtem. Rég nem borotválkozott,de pont így tökéletes.

   Leveszem a kötést a fejéről,már alig látszik a seb. Biztos valami kisebb sérülés. Majd holnap beszélünk az elmúlt napok eseményeiről. Most csak az érzelmek számítanak.

-Tudod,hogy milyen jól nézel ki,mikor féltékeny vagy? -mondom őszintén,suttogva.

  Erre ő meglepődött és csak nézte az ajkam. Nem tudott a szemembe nézni.Pirulni kezdett.

-Nem voltam féltékeny.Vagyis…-mégjobban vörösebb lett.

-Vagyis nagyon az voltál. És még sosem láttalak féltékenynek.

-Tris,fejezd be. Tényleg az voltam. Tessék bevallottam. -felemelte egy kicsit a hangját. Tudja,hogy igazam van.

Hogy oszlassam a kedélyeket,közelebb hajoltam hozzá. Tudom,hogy nagy hatást tudok elérni nála,akár egy szóval. Vagyis az igazi nevével.

-Tobias….Szeretlek.És soha nem tennék olyat,hogy keljen féltékenykedned. -súgtam neki, mire ő is a szemembe tudott nézni. Kék írisze tágulni kezdett.

-Én is szeretlek. -mikor befejezte a mondatát,mint két kiéhezett tinédzser egymásra ugrottunk. Csak a csókunk olyan szenvedélyes volt,hogy ha a régi Őnfeláldozó lány lennék,összeroppannék. De nem. Én egy bátor lány vagyok. És ez az élmény szabadságot és erőt ad nekem. Elfajzottként gondolkozok.

  Minden gyorsan történik. Keze csak úgy száguld a gerincem mentén.Én sem tétlenkedem,blúzába kapaszkodok és húzom közelebb magamhoz,de már nem tudom tovább. Már azt érzem,hogy az Ő teste az enyém és fordítva. Annyira szeretem.

  Keze a blúzom szegélyébe akad.Megfogja és kibujtat belőle. Erre forróság önti el a testem,de Tobias mégjobban csókol. Mintha tudná,hogy szégyellem magam előtte. 

   Az ő szépen kidolgozott teste mellett,amit volt lehetőségem megismerni a Kormány épületében történt éjszakánkkor . Az az éjszaka örökre az eszembe vésődött. Sosem fogom elfelejteni.

   Én is leveszem az Ő fekete blúzát és messze hajítom. Nem kell ide több ruhadarab. Ekkor már őt sem érdekli semmi,csak én. Minden más csak másodlagos. 

   Nézni kezdem a mellkasán levő lángnyelveket. Mintha a szívét ábrázolná most,ahogy bugyog és forr. Tudom,hogy vágyik rám,és én is őrá.

   Ekkor a derekamat megfogva az ágyra ültet. Mélyen a szemébe néztem,de gyönyörű kékség már majdnem feketébe burkolózott. Vágyakozás…

   Teste rám tapadt. Rajtam feküdt,közben szenvedélyes csókok hagyták el a szánkat. Ekkor már a kulcscsontontomon lévő tetoválásaimra tapadt az ajka. Forró puszik melengették a három hollót.

   Bizsergés,vágyakozás,szerelem és még sok ilyen érzelem együttese csatlakozott a szívemben. Szinte robbanni tudnék. Kezeimet az arcomhoz 

 raktam - mert azok jéghidegek voltak - hűtés céljából.

    Tobias is észrevette. És kérdőn figyelt engem. Normális esetben megkérdezné,hogy jól vagyok-e,de most ő sem tudott megszólalni. 

  Látom,hogy keresi a szavakat. Így gyorsan megcsókolom. Ne gondolkozzon,csak cselekedjen. Azt akarom,hogy az ővé legyek.

Értette a célzást. És mégjobban hozzám simult,mintha ő érezné magát biztonságban velem,nem fordítva. Fontos vagyok neki. Belátom.

  Ezután már csak túlfokozott érzelem jár át mindkettőnket.El sem hiszem,hogy az őve vagyok,és az is leszek. Amíg lehetséges ez. Gyönyörű. Szeretlek,Tobias.

                                               * * *

  Még most is bizsergek. Sőt fázom,hogy nem érzem Tobiast rajtam. Hiányérzet gyötör.

   Tobias már elaludt,csak én nem tudok aludni. Csak az együtt töltött időre tudok gondolni. Azokra a szép pillanatokra,amik velünk történtek.

   Még egy csókot szeretnék,mielőtt belealudnék a szép pillanatok visszaemlékezésére. Csak még egyet. 

  Így felülök,és Tobias felé fordulok,de nem látom. Túl sötét van. Hajolni kezdek arra,ahol utoljára láttam. Száját kutatom,de nem látok még most sem semmit.

Majd puha bőrhöz ér az ajkam. Dübörög. Ez a mellkasa. Majd erős kar fonódik csupasz hátam köré.

-Tris…-álmos nyögésnek hallatszik.

-Tobias,csak még egy csókot szeretnék. -ez elég követelő volt,de ez most egy cseppet sem érdekel.

-Csak ennyi a kívánságod? -kérdez cinikusan.

-Ennyi.

   Majd ő is felemelkedik és száját az ajkaimra tapassza. Minden olyan megszokott,de mégis különleges.

Elveszek az ölelésében és csókjaiban.

Elhúzódik tőlem.

-Kezdesz érzékenyebb lenni,Tris.

-Túl sokat voltam erős.Most egy kicsi szünetet tartok. -mondom hatalmas mosollyal,bár ezt nem látja a sötétség miatt.

- Pedig már szeretném látni azt a tűzes lányt,aki régebb voltál. -hallom a vágyakozó hangját.

-Látni fogod,megigérem.

-Remélem. Akkor jó éjszakát. -mondja egy ásítás mellett.

-Neked is. Megyek inni.Jövök.

-Rendben.

   Lábam a csupasz padlóval találkozik. Szerencse,hogy sötét van,így Tobias nem láthat engem,meztelenül. Gyorsan a szekrényben kutatok egy ruha után,de semmit sem találok,csak Tobias egyik blúzát.

    Azt veszem fel,hiszen olyan nagy,hogy combomig takar. Kisétálok hangtalanul a konyhába. Ott töltök egy pohár vízet magamnak. Itt világossabb van,mert a Hold csillogó fénye pont az ablakon süt be. Chris,Négyes foteljában, Caleb a pótágyban alszik mozdulatlanul.

  Ki-ki nézek az ablakon.A Hold fénye megbabonáz,majd egy sötét szempárral találkozott a tekintetem. Már láttam ilyet,amikor Calebről azt hittem,hogy zombi. 

Egy zombi néz engem.

  Kaparni kezdte az ablakot. Csak egy vékony üvegréteg választ el a haláltól. Száján bőr már nem létezik. Nyaka a ruhájáig csupa vér.Nemrég lakmározott.

   Elejtem a poharamat,ami apró szilánkokra törik. És hátrálni kezdek.Fegyvert keresek,de semmi sincs ami annak használható.

   Miközben hátrálok és körbenézek a konyhában,egy éles fájdalom nyilalt a lábamba. Elesek,és a lábamhoz kapok. Csak a vért veszem észre. Az én vérem. A talpamba állt egy nagyobb szilánk. Próbálom kiszedni a talpamból,bár közbe farkasszemet nézek ismét a zombival.

-Tris,mi történt? -ismerős hang kiált. Tobias.

  Csak a talpam fogom,és az ablakot figyelem. Lesokkolt az agyam. Tobias a vállamat fogja,s közben próbálja figyelni,hogy mit látok az ablakban. Oda akar menni. Ekkor eszembe jut, a törött pohár a padlón.

-Ne! A padló. -csak ennyit tudok mondani,de tudom,hogy érti.

   A padlót figyeli,és kikerüli a szilánkokat,majd az ablakon néz ki. Egy szál alsóneműben áll az ablaknál. Vágyakozással töltene el ez a látvány,de egy zombival a kertben,nincsenek ilyen gondolataim.

  Tobias és én is lássuk a zombit az ablakon keresztül. Összenézünk. Félelem költözik mindkettőnkbe.

Véleményem: 

Nem hagyhatom,hogy egy rész zombik nélkül legyenek. Múszáj,hogy a romantika után,ismét visszatérjek a félelmetes világba. 

Első romantikus rész volt ez számomra. Kellő romantikus lett,vagy néhol egy kicsit túlléptem a határt?

Én ettől a résztől eléggé féltem,hogy milyen szép,pont olyan jól el fogom ronatni. Ismerem magam. Szóval,mi a véleményetek?