2015. november 16., hétfő

Zombi apokalipszisben 5.Rész

Új hét,új rész.Ez lett életem leghosszabb fejezete.Teli nagyon sok mindennel.Vagyis zsúfolásról szó sincs,csak sok minden telítődött ebbe a történetbe.
Fogadjátok nagy szeretettel! :3
És a megjegyzéseket továbbra is várom.Puszi :3








 5.Rész


Négyes szemszöge


   Fel sem fogom mi történik velem.Csak zuhanok és zuhanok.Semmibe se ütközök,ami elég fura.
   Hideg szél csapja végtagjaimat.Nem valami jó érzés.

  Majd nagy fájdalom a hátamnál.Legalább földet értem.De hol vagyok?

  Az első percekben észreveszem,hogy tényleg egy pincébe kerültem,nedvesség és pára egyaránt bizseregteti a tüdőmet.
Egy pincében a ház alatt,amit Chris mondott.Tényleg Chris! Becsapott az a gazember! Azért mondta,hogy én menjek elsőnek.Miért vagyok ilyen naiv és hü….

  Majd egy nagy durranás szakította félbe a szitkozódásomat.Porfelhő keletkezett,ezért a kezemmel legyeztem el a por legjavát.

  Majd,mikor egy kicsit eloszlott a porfelhő,megláttam Christ-t.
Mintha Isteni sóhajra jött volna.És én még azt hittem csapdába csalt.Látszik,hogy apám neveltetése és a sok trauma után így állok a dolgokhoz.

-Szevasz pajti! -kiáltott rám Chris,majd közeledni kezdett hozzám.Arcán fülig érő mosoly húzódott.

-Szevasz.Miért nem mondtad,hogy zuhanni fogunk? Tudod jól,hogy téliszonyos vagyok. -igen,ezt akkor mondtam el neki,amikor szövetséget kötöttünk.

  Néhány fontosabb dolgot el kellett mondani magunkról.De Tris és a családom,az csak rám tartózik.De van egy olyan sejtésem,hogy Chrisnek be kell mutassam a szerelmemet,pedig nem akartam,de az élet nem kívánságműsor.

-Éppen azért nem mondtam el.Ha hirtelen ér a dolog nem olyan félelmetes.Tapasztaltam,és gondoltam hátha rajtad is segít. -ebbe van valami.Végülis így visszagondolva meg sem tudtam gondolni,hogy hol vagyok,mi történik velem.Tényleg bevált Chris terve.

-Azt hiszem segített.Köszi.És bocs,hogy lehordtalak,csak sok emberben csalódtam életemben. -majd egyszer megtudja,csak nem ez a legjobb pillanat arra,hogy elmondjam az egész életem történetét.Majd ha otthon leszek,Trissel elmondjuk.Ő sokkal jobb mesélő,mint én.

-Én is.És semmi gond.Tudom milyen. Például kikben csalódtál? -lépett hozzám egy lépést közelebb,mutatva,hogy nagyon is kiváncsi az én életemre,

-Sok emberben,de majd megtudod.Most merre kell innen menni?

-Oké.Jól rejted ezt a dolgot.Na mindegy,Gyere utánam.

  A fény csak abban a térségben volt,ahol jöttünk.Csak az ajtón keresztül jött némi fény,de ez rajtunk nem segít sokat.

   Chris elindult a legsötétebb alagút felé.Azt hiszi van itt villany? Mi lesz tovább?

   Majd megállt,zsákját ledobta,és kutatni kezdett.Két zseblámpát halászott ki a zsákból.Tud ő valamit,gondoltam.

   Kezembe nyomott egy lámpát,majd indult is a sötét alagút fele.Szó nélkül cselekedett.Meg sem tudtam köszönni.Vajon megsértettem? Csak én lehetek ilyen goromba,szóval lehetséges.

  Már elég sokat haladtunk az alagútban,ahol pára,kövek,nedvesség,elkorhadt fadarabok jellemezték ezt az útszakaszt.
  
Chris 3 méterrel előbb volt mint én.Úgy szedte a lábát,mintha az élete függne attól.

-Hé,Chris! Sajnálom,hogy nem mondtam el.De nem szeretnék neki kezdeni egy ilyen halálhivogató helyen.Inkább valami nyugott helyen szeretném ezt megvitatni.Sajnálom. -hangom úgy csengett ebben a végtelen hosszú alagútba,hogy ha valaki a nyílásnál állna,értené minden szavamat.

-Tessék? -fordult velem szembe.Arca vöröses,könnybe lábadt szemei vérmesek.Sír.

-Chris,jól vagy? -megszakad a szívem.Ezért nem szólt egy szót sem…

-Ne butáskodj.Ez -mutatott az arcára -nem miattad van.Hanem miatta. -és mutatott a földre.
Fényt fordítottam arra az irányba és egy csontvázat láttam egy kőre fektetve.
  Gyomorgörcs,hányinger társult.De muszáj kibírjam.

   Gyorsan Chrisre nézek.Aki mindjárt összeomlik.Már-már hisztérikusan sír. 
   Hozzá megyek,és megölelem.Férfias,erőt adó ölelést szerettem volna,de nem sikerült.Gyenge,szeretetteljes és majdnem nőies ölelés volt.Majdnem én is sírni kezdtem. Trisért,apámért,Chikágóért,a bátrakért,anyámért,az emberekért.Ez nem igazság.

Majd elhúzodott tőlem.Szemét megtörülte.Mesélni kezdett.

-Ő Lucy.Az első és egyetlen szerelmem. Már készültünk az esküvőre.Romantikus napot szerettünk volna tartani egy tisztáson.Olyan jó hangulat volt.Az az utolsó jó emlékem.
Enni kezdtük a szendicseket,amikor 3 zombi közeledett felénk.Lucy síkitani kezdett,így hangra még jobban közeledtek hozzánk.A vajazó késemet beleszúrtam a szívébe.Akkor még nem tudtam,hogy a fejet kell megtámadni.Két zombi rám támadt.Valahogy le tudtam őket rázni.Majd a késemmel körülszurkáltam a feje környékét.Majd mikor végeztem Lucyt kerestem.Csak a nevét kiáltoztam.Majd megláttam a földön….zombi harapással a nyakán.Nem akartam elveszíteni.Nagyon szerettem,így elhoztam ide.Itt éltünk addig,amíg….nem végzett saját magával.Nem akart zombi lenni,inkább a halált választotta. Ez az ő tiszteletére van készítve. -majd közelebb ment Lucyhoz,és sírni kezdett.

  Ez borzalmas.De egyben gyönyörű,hisz ez az igaz szerelem.
Én is megtenném ezt Trisért 100-szor is.Túlságosan szeretem.Ohh...Tris.Miért nem vagy velem.Akkor sokkal nyugodtabb lennék.

-Chris…..Annyira sajnálom.Én nem tudom milyen nyugtató szavakat mondhatnék,mert ezt tényleg borzalmas.Részvétem.

  Csendben nézem,ahogy sír.Erőtlenül,elhagyatottan,egyedül.Ezt az érzést nem kívánom senkinek.

  Majd feláll,megtörli az arcát,és rám néz.Rosszul néz ki.

-Ne sajnálkozz.Inkább segíts,hogy tudjak tovább élni,még ha ő itt lesz a szívemben,örökké. Segítesz nekem? Bízhatok benned? -s a két kezét a mellkasa bal felére rakta,a szívére.

-Persze,hogy bízhatsz. Gyere ide. -s léptem hozzá.
Ismét megöleltem,de ő erőtlenül hullott a kezeim közé,mint Tris,ha tényleg támaszra van szüksége.Most rajta kell segítsek.

-Most jó lenne menni.Ideje haza menni,nem gondolod? -kérdeztem Christ,közben megtörve a körénk kerekedett csendet.

-De.Menjünk.Csak elbucsúztam tőle,mert soha többé nem fogom látni.Tudom.

-Ezt honnan veszed?

-Mert ha egy rakás zombi megszáll egy várost,akkor ott semmi sem marad,csak por és hamu.

-Akkor siessünk,mert nem szeretnék én is a por és hamu közé keveredni,jó?

-Menjünk. -ezt pedig mosolyogva mondta.


  Akkor induljon a “segíts Lucy felejtésében” akció.
Majd elindultunk futva az alagút kijárata felé,követve a fényt,ami beáramlott a nyílásból.
                                                     ** * 

  Egy kis futás után kiértünk a sötétség romjai közül,ahol volt dráma,sírás és öröm. Zöld fák,kék ég várt odakint.Milyen gyönyörű,hogy a természet még él,de az ember már nem sokáig…
   Ennél a gondolatnál maradtam még jó sok ideig,mikor valami furát éreztem a vállamon.Mintha valaki veregetné a vállam.

-Chris,fejezd be! Mi a gond?  -kérdeztem nyugodtan.

-Tessék? Semmi.Honnan veszed,hogy gond van.

-Onnan,hogy veregeted a -s megfordultam -a vállam.

 Nem Chris volt,hanem egy ocsmány,koszos,fogatlan zombi,aki próbált utolérni,de az én nagy lépteimmel szemben nehezen veheti fel a versenyt.

  Ezt mindig szóvá tette Tris is,hogy túl nagyokat lépek,és hogy próbáljam formálni a menésemet.Most örülök,hogy ezt az ajánlatot visszautasítottam.

  A halállal állok szemtől-szembe.Már támadásba lendült a zombi,én pedig még csak a tőrömért nyúlok.De egy pillantás és volt zombi,nincs zombi.

Elnyelte a föld,vagy mi?

  Lenézek a földre,ahol Christ látom a zombin fekve verekedni a zombival.Többet én sem dicsekedek,hogy régebb Bátor voltam.Soha többet.
Segitek Chrisnek egy tőr szúrással, a zombi agyába.Túl gusztustalan,de ez az egyetlen megoldás.

-Köszönöm Chris.Hálás vagyok.Most én fekhetnék a zombi helyén,ha ne legyél itt.Köszönöm.

-Én is köszönöm.És most már kvittek vagyunk.

-Igen,kvittek vagyunk.

És szaladtunk tovább,a hazafele vezető úton,Trishez.


                                                 * * *


  Szó szerint meghűl a vér az ereimben,amikor nyitva találom a kapunkat.Tris sosem hagyja így.Tulságosan rendmániás.
  
Chrissel nem is foglalkozva szaladok a házhoz.De csak gazt látok,pedig pont ezeket akarta kitakarítani.Mi történhetett itt?

-Tris! Tris,hol vagy? -kiáltom a leghangosabban,ahogy tudom.
Semmi válasz.Valami nincs rendben.Szaladok a kertbe.Messze látok két személyt,az egy fekszik,a másik mellett gugol.

Édes Istenem.Tris.

 Minthogy kiáltanék,hogy megtudjam Tris gugol,hangtalanul szaladok hozzájuk.

  De az  az  egy cseppnyi remény és elszállt a testemből.Tris feküdt ott elhagyatottan,élettelenül.Még így is gyönyörű volt.
  
A szőke fürtök,vékony teste csak úgyszétterült a fűben.

  Letérdeltem melléje,miközben észre sem vettem,hogy könnyek csorognak az arcomon.Megtörültem az arcom,majd a fejét az ölembe raktam,úgy mint minden reggel,amikor még nem ébredt fel,és csodáltam a nyugodt arcát.

  Valamilyen úton-módon erőt akart adni neki.Így megfogtam a felőlem eső kezét,és morzsolgatni kezdtem.Játszottam vele,ahogy most Tris mondaná.

Nem bírom tovább.Ezt nem.Ezt nem bírom ki.

  Sírás,hisztérikus rohamon kaptam magam,majd,hogy megnyugodjak egy puszit nyomtam a szájára.


Tris szemszöge




  A semmibe,a végtelenbe vagyok.Csak úgy lebegek.Semmi sem az aminek látszik.Minden olyan fekete,szürke és fehér.

Nincs semmi ami félbe szakítaná ezt?

   Majd valami furát éreztem a kezemen.Nedves,meleg,erőst kezet,ami játszik a bőrömön.Most pedig dobol.Így szokott nyugtatni.Ő Négyes.

   Majd pedig egy csodálatos érzést az arcomon,aminek nem tudok rájönni,hogy mi volt,de gyönyörű.






4 megjegyzés:

  1. Kezd alalulni a sztori. :D furcsa volt, amikor Chris elkezdett sírni. Felnéztem a telefonom képernyőjéről ilyen "mi van?!" képpel :D aztán amilor megtudtam az okát.... :'( meg a vége... :'( ugye nem ölted meg Trist? Meghalok!! No, persze Tobias a kedvenc, de ha neki fáj Tris elvesztése, akkor nekem is :D
    Két jó tanács: ne használj szleng-nyelvet! (Pl. "Asszem") nem bántásból, én is szoktam írni, de csak amikor chatelek. :) szóval az írásba ne tegyél ilyeneket ;)
    A másik tanács az, ha elkezdesz majd egy másik sztorit, akkor előre írj meg egy pár fejezetet és majd csak utána kezdd el felrakosgatni! ;) így nem kell azon paráznod, hogy " jesszus, nem leszek kész xy időpontra!" ;)
    Csak így tovább, puszi! :) <44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké.Köszi a tanácsot.
      Nem szándékoztam embereket ölni,főleg nem azokat akiket szeretek. :3
      Hát a szleng nyelv...észre sem vettem,de most komolyan. Csak írtam,mert jött az ihlet.
      Pont ez a gond,hogy neki kezdtem elég hamar,hogy legyen egy kis előnyöm,de utolértem,ahol befejeztem.Ez a gond,hogy nincs időm.Nehéz periódus ez.
      De átlagban remélem tetszett.
      Köszi,hogy írtál. :3

      Törlés
  2. Hát mit mondjak :D Nagyon jó rész lett csak úgy mint a többi ! Szóval ... mikor leugrottak abba a pince izébe ( most mit mondjak erre ? xd ) akkor mire estek ?? O.o Mármint az nem derült ki és hiába Négyes acélkeménysége,ő is ember és egy ilyen " zuhanást " egy ember se élne túl :D Vagyis azt se tudom,hogy mennyit zuhantak... de igazából lényegtelen :)
    Ami Christina illeti .. elsőnek azt hittem,hogy ferde hajlamú mert a Lucyt rosszul olvastam xd Néztem mondom " Hát jóvan' sok bajom nincs az ilyen emberekkel :'D " De azért nem semmi ami vele meg a sráccal történt ... :/ Látom,áttértél a fejszúrásra :D Egyébként ha azért van mert egyszer megjegyeztem,hogy fura a nyakba szúrás akkor igazán nem kellett volna átjavítani :3 De mindegy is.
    És a vége ... úgy látom Tris szeret halottat játszani :D ( mert ugye Tris nem halt meg igazából...UGYE ?! ) És Tobias/Négyes reakciója :'( Több ilyen hímnemű kéne a világra xd
    Nekem sok bajom nem volt a szleng használatával :D Ettől még jobban azt az érzést keltette,hogy ott vagyok én is és épp Chrissel meg Négyessel menekülök a zombik elöl :) Megint írtam egy hegyi beszédet szokásomhoz híven :'D
    Köszönöm a fanficet,várom a következőt !
    Puszii <44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a rész kimaradt,mert úgy írtam,hogy épp hogy Négyes észhez tért.Amúgy igazad van,de nem esett sokat.Tudom milyen esni,úgy hogy nem is készülsz rá.Azt hiszed,hogy legalább 50 métert zuhantál,pedig csak 5-6-ot kábé.
      Igen,áttértem a fejszúrásra,hisz megnéztem az első részt a TWD című sorozatból,szóval gyomorilag erősödtem.XD
      Tris pedig él,hamarosan minden a régi lesz.Nyugi,nem ölök meg senkit,aki szimpi.
      A szleng kifejezésekről pedig csak annyit,hogy nagyon elszárnyaltam a történetbe,és észre sem vettem.Mondjuk szerintem egy 18/19 éves fiú használ egy minimális szleng szöveget,és ezt szerettem volna életre kelteni.De ha nagy gond,áttérek az irodalmi nyelvezetre.Semmi gond. :3
      Annak nagyon örülök,hogy beleélted magad,mert én is,és szerintem azért maradt ki néhány fontosabb részlet.De ezentúl figyelni fogom.Köszi,hogy szóltál.:33
      Én mindig örülök a hegyi beszédednek,sőt,tudok belőlük tanulni.Köszi,hogy mindig írsz.
      Puszii <44

      Törlés